1989-ben létrehozott alkotmányos demokráciánkat a politikai elit mára sötét abszolutizmussá alakította. Következzen néhány ok, ami miatt ezt megtehette:
Az 1990. évi XL. törvény alapján lehetőség nyílt a látszat népképviselet megteremtésére. Ennek eredményeként mostanra úgy tűnik, hogy nálunk se a gyerekek, sem a szüleik, sem a nagyszüleik, sem a kultúra, sem a rendőrök, sem a szakmák, sem az oktatás, sem a honvédelem, sem a nemzetközileg is működőképes pénzügyi szektor, sem az iparágak nincsenek képviselve. A népből többnyire - egyfajta kontraszelekció alapján - azok kerültek az államirányításba, akik egy gazdaságilag és társadalmilag erős ország felépítése helyett, az erre való kellő akarat és tanulmányi, illetve szakmai tapasztalatok híján, büntethetetlenségük biztos tudatában saját vagyonuk gyarapításán munkálkodtak. Az elmúlt majd 30 évben kormányon lévők még olyan egyértelmű lépéseket sem tettek meg, mint például a használatlan földterületek önkormányzati tulajdonba adását. Hitelfelvételek és eladósodás helyett az EU-s földalapú támogatás igénybevétele talán azt eredményezte volna, hogy ma nem kellene minden egyes kapavágás finanszírozásáért pályázatot írni.
Az Alkotmány a képviselőket és a kormányt alakító erőket valamilyen okból túlzott kedvezményekkel ruházta fel, amivel egyrészt kiszorította a független szakértelmet a politikából, másrészt lehetőség nyílt az ellensúlyok és fékek leszalámizására. Az alkotmányozók naivitásáról, vagy rosszhiszeműségéről árulkodik az is, hogy a pártok jelölhettek állami méltóságokat és, hogy nem léteztek valós szankciók például pártkatonák alkotmánybíróvá nevezésére. Röviden az alkotmányból hiányoztak a hatalommegosztás valós biztosítékai.
A politikusok és támogatóik szerint demokratikus alternatíva nélküli többpártrendszer mindenhová beszivárgott és gyakorlatilag a társadalom megosztását, elszegényítését és romlását idézte elő, amit mostanáig sikeresen fenn is tart, napról napra növeli és belőle táplálkozik. „Támogatóinak” egy részét kitenyésztette, egy részét lebutította, egy részét pedig sakkban tartja. Legnagyobb kisebbségünk egyre növekvő, szavazatát néhány ezer forintért eladó, szegénységben és műveletlenségben tartott része, a minden eddigi kormánypárt, illetve a velük szimpatizáló egyházak által megvezetett nyugdíjasok tömegei és a munkájukat féltő állami és önkormányzati alkalmazottak, a legatyásított kórházak és tanintézmények, valamint a külföldre menekülő magyarok tömegei, gazdaságunk és társadalmunk segélyből (EU-s támogatás) élésre történt berendezkedése ennek a visszafejlesztésnek az eredményei. Az utolsó országgyűlési választáson tapasztalt sorozatos törvénysértések pedig rosszul megkonstruált demokráciánk halálának bizonyítékai.
Ezen kívül mára a kormányzat fontos eszköze lett a folytonos zavar keltése, a lakosságot állandó kétségek között hagyó, lekezelő kommunikáció, a kilátástalanság erőszakos elfogadtatása, ami miatt soha nem tudjuk, pontosan mi fog történni: mit kellene NEKÜNK cselekedni. A politikusokra valós gondok megoldásánál nem lehet számítani, a sok hazudozással elvesztették méltóságukat. A folyamatosan ránkzúdított propagandában zagyvaságokat kántáló, hibbantnak tűnő rémekkel és bohócokkal találjuk magunkat szemben, akiktől inkább nem is várunk már normális választ és nem is akarunk foglalkozni velük, mert ez az egész egyszerűen csak undorító. A kormányzat és a nép jelenlegi kapcsolatára leginkább a futtató – prostituált viszony hasonlít. Irányítóink az általunk megtermelt illetve a mi jogcímünkön kapott pénz túlnyomó részét saját magukra fordítják, a mi szemünket pedig egy-egy ékszerrel (pl. emlékmű, stadion, térkő, vakolat) szúrják ki, amiért feltétlen hálát és csöndet várnak el a további kiszipolyozás során.
A rendszer – annak dacára, hogy 2010-ben a Parlamentben becsúszott egy előre megfontolt, hamis miniszterelnöki és országgyűlési képviselői eskü („…az alkotmányt megtartom…”) -, minden kétséget kizáróan a köz- és magánvagyon újraelosztását végzi, ebben követői mohóságára és megvezethetőségére támaszkodik. A 2010 óta így jogellenesen kormányzó miniszterelnökünk és köre úgy gondolja, hogy új országuk megépítésében a tanult, tapasztalt, fáradozó, becsületes és okos emberek helyett a klientúrája későbbi adakozókészségére támaszkodhatnak majd, olyanokéra, akik vagyonukat tisztességtelen módon szerezték. Ennek érdekében érték- és akadályrombolásba fogtak, és szerintük a romokhoz képest saját, anyagilag egyre erősödő lábuk minden rövid lépése óriási ugrásnak hat majd. Pedig nem. Munkájuk eredményét a kifacsart gulyáskrémes tubus valósághűen szemlélteti.
Az eskü:
